Nagyhagymás Nemzeti Park


             

                A Nagyhagymás Nemzeti parkot 1990-be létesítették, és öt területet foglal magába. Ezeket a következő táblázat tartalmazza:

Ssz.

Megnevezés

A természetvédelmi terület jellege

Terület

1

Békás-szoros, Kis-Békás-szoros, Gyilkos-tó

komplex

2128 ha

2

Nagyhagymás, Egyeskő, Öcsém

komplex

500 ha

3

Munticel-mészkőgerinc és a Hóvirág-barlang

komplex

90 ha

4

Likas-zsomboly

barlangászati

0,5 ha

5

Tósaroki-barlang

barlangászati

0,5 ha

                                          A Nemzeti park öt védett területe

 

a. Békás-szoros, Kis-Békás-szoros, Gyilkos-tó

 

            Békás-szoros :

A Békás-szoros a Keleti-Kárpátok legszebb, legmonumentálisabb szurdokvölgye. A tektonikus eredetű szurdokvölgy 5 km hosszú. Az Oltárkő nyugati lábánál, nagy dübörgéssel, vízeséseken keresztül, a vidék legszebb, még érintetlen sziklaszorosának, a Lapos-szurdok bejáratán keresztül ömlik a Lapos-patak a Békás-patakba. A Lapos-patak választja el a Kupás-havast a Bardócz-hegy tömbjétől.

 

A nagy Szerpentin alatt a Mária-kő és a Bardócz-fal néhány méterre közelítik meg egymást. Ez a szűkület a Pokol-kapuja, ami után a Pokol-tornáca következik. A szorosnak ezt az enyhén kiszélesedő részét a Fekete-torony nevű sziklaszirt zárja le. A kiszélesedés alsó részétől egy ösvény indul, amely a Fekete-barlang 15 m magas, 3 m széles bejáratához vezet. A barlang bejáratától gyönyörű rálátás nyílik az Oltárkő-re. A barlang 25 m után leszűkül, majd 10 m után elzáródik.

 

A Kis-Békás beömlése előtt a Békás-patakon egy befejezetlen híd van. Itt akarták kikerülni a Pokol-torok meredek lejtőjét, de befejezését a II. világháború megakadályozta. A Magyarok hídjának nevezett befejezetlen hídtól balra emelkedik a Bardócz-fal hatalmas boltozatokkal díszített sziklaéle, az őrtorony. A Kis-Békás patakbeömlésénél kezdődik a Pokol torka. A 800 m-es szakasz a szoros leglátványosabb része, amit jobbról a Szurdok-kő, balról a Bardócz párkányok vesznek közre. A szoros alsó részén egy híd vezet át a patak bal partjára. A híd fölött balra a vízesés-barlang bejárata látszik. Az igen szűk járatú, 69 m hosszú barlangot csak kúszva lehet meglátogatni, szárazság idején.

 

A hídtól jobbra ösvény vezet a Békás-szoros legnagyobb karsztforrásához, a Mária-forráshoz. A Mária-forrás és a híd között még látszanak a patak medrének jobb partján azok a kőüst maradványok, amelyet a víz örvénylő, koptató munkája formált ki hosszú évezredek folyamán. Ezeket az útépítés alkalmával tönkretették.


                                     Fotó : Kémenes Árpád

Kis-Békás szorosa

A Békás-patak felső szakaszának legnagyobb mellékága a Kis-Békás patak. A Terkő nyerge alatt ered, 20 km hosszú, északi irányú, széles völgyben folyik. Az utolsó két kilométeres szakaszt a Békás-szorossal vetélkedő ikertestvéreként emlegetett szoroson keresztül teszi meg. A Kis-Békás szorosa hamarabb vált ismertté, mert a múlt század végén a szoros alsó részét cölöp sorra és sziklafalak közé ékelt keresztgerendákkal fedték le, amelyen a kitermelt fát juttatták le. A kitermelés kevés ideig működött, a század elején már csak a korhadozó gerendák maradtak meg. A kis-békási csatorna gazdasági hasznosítása azon kevés kivétel közé tartozott, amely nem torzította a szorost, és eredeti szépségben hagyta az utókorra.

 

                A táj nemcsak a szépség miatt védett, hanem ritka növényei miatt is. Megemlíthető a vidék endemizmusa az Astragalus pseudopurpureus, melyet 1932-be m. Gusuleac botanikus fedezett fel, ez egy ritka csüdfű-féle. Továbbá megemlíthető a kőhúr (Minuartia laricifolia), a römeri csüdfű (Astragalus römeries), zawadzki mécsvirág (Melandrium zawadzkii), simonkai kővirág (Sempervivum simonhraianum), a híres és ritka havasi gyopár (Leontopodium alpinum), a tiszafa (Taxus baccata), boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus), henye boroszlán (Daphne cneorum).

 

Az endemizmusok közül megemlíthetjük a következőket: pezseritai hölgymál (Hieracium pojoritense), Silene zawadzkii, pázsitfűféle (Poa memoralis L. ssp rechmenni), és a szegfűfélét (Dianthus kitaibelii Janka ssp. Spiculifolius).

 

A sziklákon, ahol a többi tűlevelű képtelen meglenni, az erdei fenyű (Pinus sylvestris) van jelen.

 

A helyi állatvilág közül érdemes megemlíteni két ritka fajt: a haslábúak csoportjába tartozó Alopia glauca var. unipatalist és az Apolló lepkét (Parnassius Apollo Transsylvanica), melyeket érdemes a természetvédőknek ismerniük, hogy a jövő nemzedékek számára is fennmaradjon.

             

Gyilkos-tó                                                                     fotó: Kémenes Árpád                                                             

                A Gyilkos-tó aránylag fiatal képződmény, 1837 be keletkezett természetes völgyzáródás útján. A Gyilkos-hegy ÉNy-i lábánál felhalmozódott hatalmas mennyiségű sziklatörmelék egy hosszantartó esőzés következtében lecsúszott és elzárta a völgyet. A tavat északon a Nagy Cohárd (1504 m) és a Kis-Cohárd (1344 m), délkeleten a Csíki Bükk (1264 m), délnyugaton a Ló-havas (1585 m), míg nyugaton a Kis-havas (1625 m) hegylábai határolják.

 

                A tó neve az idők folyamán többször is változott. Eredeti neve a Veres-tó hasonló nevű patak mintájára, amely a nevét a tó déli és nyugati oldalán található vörös színű triászkori mészkőről kapta. A Gyilkos-tó nevet Orbán Balázs viszi be a köztudatba 1864 ben. Nevét a Gyilkos-hegy elnevezését kapta, ami jóval régebb a tó keletkezésénél (1773 ban említik először, mint a Lázár grófok birtokát Gyilkos nevű havas formában). A monda kapcsolatba hozza a veres és gyilkos jelzőket azzal a mondával, ami szerint a megcsúszott hegy maga alá temette a völgyben legelésző nyájat pásztorostól, kutyástól és a felszivárgó vér még sokáig vörösre festette a tó vizét.

 

Megfigyelhető, hogy a tó felülete fokozatosan csökken, s nyilván a mélysége is egyre kisebb lesz. A tó keletkezésekor magasabb volt a víz szintje is és kb. 1 km-el hosszabban felnyúlt a Hagymás patak völgyébe, s kezdetben behatolt a Likas és a Vereskő patak völgyébe is. A tó kezdeti mérete gyorsan csökkent, addig, amíg a kezdetben lazább törmelékgátban a kifolyó Békás patak a mai szintjéig be nem vágódott. Attól kezdve a tó felülete a feltöltődés miatt csökkent. I. Bojoi 1967-es számításai alapján 130 év alatt kb. 480 000 m3 hordalék rakódott le a tóban, ami a tó tömegének 40%-os csökkenését eredményezte. A feltöltődésben a növényi anyag aránya alulról fölfelé nő és a felületi iszapréteg eléri az 50%-ot. A tó felső végénél a lerakodás 4,88 méter évenként, de ez a feltöltődési ütem a tó közepe felé haladva csökken.

 

I. Pi?ota, A. Nastase (1980-as évek) mérései alapján a tó felszíne 126 340 m2, a legnagyobb mélység a kifolyás közelében 10,5 m, kerülete 3090 m, a teljes víztömege 680,048 m3, közepes mélysége 5,46 m, legnagyobb mélysége  10,5 m volt. Ezek az adatok azonban fokozatosan csökkennek: a legfrissebb adatok szerint a tó felszíne 119334 m2, legnagyobb szélessége 138 m, kerülete 3090 m, átlagmélysége 4,96 m, maximális mélysége 9,6 m (Szász I). P. Gâtescu számításai szerint kb. 2080-ig teljesen feltöltődik. Az ülepítő medencéknek köszönhetően azonban ez az időpont még jóval kitolódik, de ehhez az is szükséges, hogy gondos figyeléssel óvjuk a szennyeződéstől és további védőendszerekkel, megfelelő területhasznosítással megakadályozzuk a bejutó hordalékmennyiség növekedését.

 

A tó jellegzetessége, hogy vizéből még mindig kiállnak a völgyet eredetileg borító fenyőerdő fatörzs-maradványai. Szépségét emelik a fölébe magasló sziklás ormok is. A tóban élő állatok közül leghíresebb a tavi pisztráng, amelynek óriás (7-8 kg) példányát is fogták már ki. Gyakori a sebes pisztráng. A Gyilkos-tó gyakorlatilag nem szennyezett, és az I. kategóriába tartozik.

 

Mindezek ellenére szennyező forrásnak számít az útról lefolyó víz, mely szennyező anyagokkal van telítődve, a sűrű közlekedés, valamint a só, melyet főleg télen használnak a közlekedés megkönnyítésére.

 

b. Nagyhagymás, Egyeskő és Öcsém

A Nagyhagymás hegység a Keleti-Kárpátok egyik legismertebb és talán a leglátogatottabb hegységi tája. Ezt annak köszönheti, hogy sziklás bércei távolról magukra irányítják az arra járók figyelmét.

 

A Terkőtől a Vithavasig terjed, magába foglalva a Békás szorost is. összhosszúsága 70 km, szélessége 10-15 km. Nyugaton az Olt mély völgye, keleten a Kis Békás völgye határolja. Balánbányáról közelíthető meg a legkönnyebben, de csak gyalogosan. Megközelíthetősége mellett vonzó erejét elsősorban a változatos földtani felépítéséből következő, gazdag domborzati formavilágának köszönheti.

 

Jellemző a hegységre, hogy kiemelkedése nem egyenletesen, hanem többször megújuló szakaszokban történt, s a teknő nyugati oldala magasabbra emelkedett, mint a keleti oldal. Így a legnagyobb magasságokat a nyugati kristályos palákra és gnejszekre települt mészkőétegek gerincvonala képezi. Leghíresebb az Egyeskő.

 

Az Egyeskő (1608 m) jól látható a Csíki-medence felől, mert mély benyergelés választja el a Nagyhagymás (1793 m) és az Öcsémtető(1708 m) sziklafalától. A valóságban nem egy, hanem öt hosszú, égbenyúló sziklaszálból áll. Jellegzetes sziklatornyait az eső és a fagyrepesztés formálta. Alsó harmadát saját törmelékéből képződött lejtő övezi. Mellette délen áll az Öcsémhegy. A lábaihoz simuló „Ördögmalmok” (kőolyások) messziről kimagaslanak a zöld fenyőerdőkből.

 

Északnyugat felé a Bárányhavas, majd az 1794 m magas Nagyhagymás csúcs következik. A Nagyhagymás függőleges falai a Vereskőnél és a Fehérmezőben megszakadnak. A pompás rét egy fehér, mészkődarabokkal borított karsztfennsík.

 

A Fehérmező után magányos, elszigetelt sziklaszirtek jelzik a hegygerinc vonalát, mint a Cofránka vagy a Lóhavas.

 
A Nagyhagymás flórája különleges növénytársulásokból áll. A védett növényfajok közül megemlítjük a következőket: havasi gyopár (Leontopodium alpinum), tiszafenyő (Taxus baccata), sárga tárnics (Gentiana lutea), zergeboglár (Trollius europaeus). Ezek mellett nagy számban találunk endemizmust is: gombafő-féle (Androsace villosa ssp arachnoidea), csenkesz-féle (Festuca scoparia), pázsitfű-féle (Poa memoralis L. ssp rechmenni), habszegfű-féle (Silene zawadzki). Védett állata a fogarasi havasokból áttelepített zerge.

    

                                                          fotó:Kémenes Árpád

Munticel???????????Súgó szoros, Hóvirág-barlang

Miután elhagyjuk a Békás-szoros sziklarengetegét, 2,5 km után feltűnik a Munticel csipkézett mészkőgerince. Az észak-dél irányú, 3 km hosszú, 90 hektárnyi sziklazónát – tekintettel a geológiai, őslénytani és botanikai értékeire – 1971 be tájvédelmi körzetté nyilvánították. 1990 óta a nemzeti Parkhoz tartozik.

 
A Hóvirág-barlangot 1973 ba hóvirágszedő gyerekek találták fel. Nagy termét (30x40 m) sűrű sztalaktit és anemalit-képződmények díszítik. Barlangi medve csontvázakat is találtak benne. Sajnos az elérhető cseppköveket tönkretették az odalátogatók.

Likas zsomboly

A Likas zsomboly a ritka aknabarlangok csoportjába tartozik, a Nagyhagymás masszívum északi csoportjában található, A Likas-hegy csúcsától 200 m-re északi irányba,  1650 méter magasságban. Első írásos említése 1864 ből származik. 1905 be , 1935 be, 1947 be   és 1958 ban szerveztek expedíciókat feltárására, amely csak részben sikerült. Végül 1964 be   Stefanik Gy. és Frecska J. mérték meg teljes mélységét, amely 51 m. 34 m mélységben 3m vastagságú jégdugó van, alatta a 17 m mély alsó barlang következik. A védett terület 5 ha.

Tósaroki-barlang

A Tósarki-barlang az azonos nevű falucska közelében a Zsedán-patak jobb partján található. Kilenc teremből áll, hossza 250 m. A régebbi magyar térképeken a Békási-barlang neve szerepel.